Angyal

A nyáron ért a hír, hogy egy számomra kedves személynek a gyereke meghalt. Olyannyira szeretem ezt a valakit, hogy fizikai fájdalmat éreztem a hír hallatán és tehetetlenséget, hogy nem tudok neki segíteni, miközben tudom, hogy milyen lelkifájdalommal jár egy ilyen veszteség. Az egészségügyben dolgoztam hosszú ideig, azonbelül is a sürgősségen, ott sokszor voltam szemtanúja ilyen veszteségeknek, és sokszor tapasztaltam meg, hogy a fájdalomban mindannyian magunkra maradunk, szeretteink csak a pálya széléről drukkolnak, hogy tudjunk felülkerekedni a veszteségünkön és tovább élni a hiányokkal. 

Ilyen pálya széléről való szurkolásként varrtam meg én is idén az angyalkámat, hogy a halál után hátramaradt kislány könnyebben meg tudjon küzdeni édesanyja elvesztésével, a nagymama pedig a lánya elvesztésével. Nem tudom, hogy melyik fájdalmasabb. 

Egy üzenetet is írtam az angyalka mellé, amelynek olvasása után meleg ölelést kaptam ettől a kedves embertől.

"Ott, ahonnan én jöttem, van egy angyal, fényesebb az összes többinél. Ő üzeni, hogy minden napsugár az ő büszkesége, minden szellő az ő simogatása, és minden esőcsepp az ő könnyei. Szeretettel gondol rád." 

Vigasztalódást kívánok nekik! <3