| Első lépés a tervezés. A férjemtől kaptam ajándékba ezt a tervező füzetet. Véletlenül ez az oldal fejjel lefele sikerült és jelzéseket rajta csak az Isten tudná megfejteni... rajtam kívül :) |
Második lépés, a középső blokk elkészítése. A mókus okozott kisebb fejtörést, ugyanis sablont kellett hozzá készíteni. Jobb napjaimon rajzolok, de a vakáció miatt nem volt időm erre, ezért plagizáltam az internetről. A rajzok között kerestem egy nekem tetsző rajzot, amit kinyomtattam A3-as formátumba. Kivágtam a mókust, rámásoltam az anyagra. A hátára ragasztós közbélést vasaltam, hogy a széle ne foszladozzon, majd körbe varrtam zig-zag öltéssel. Szabadgépitűzéssel megvarrtam a lompos farkát, kialakítottam a lábak és az arc domborulatait. A végén kiderült, hogy a mókus túl nagy, a tervet egészen át kellett alakítsam, ezért a végeredmény kicsit másképp fog kinézni :) Másképp elégedett vagyok az eredménnyel. :)
Harmadik lépés a foltvarrott keret elkészítése. Ide kell egy kis foltvarró felszerelés is. De maga a munka nem ördöngős. 6,5 cm-es csíkokat vágtam ki kétféle anyagból. Azokat hosszában összevarrtam, majd 12 cm, es téglalapokat vágtam le belőlük. A téglalapok végül 10*12 cm-esek lesznek.
Így ni! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése